Ez a cikk eredetileg a Portfolio.hu oldalán jelent meg.
"Szerencsére nagyon gyorsan fejlődik a napelemes energiatermelés Magyarországon, a vártnál jóval gyorsabban. Már több mint két paksnyi napelemes kapacitással rendelkezünk Magyarországon. Ennek körülbelül egyharmada háztartási méretű napelemeket jelent, és kétharmada ipari méretű napelemparkokat" – mondta az InfoRádióban Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkárai.
Steiner Attila szerint a gyors felfutás egyik mellékhatása, hogy a hálózat nem bírta ezt az ütemet. Tavaly komoly hálózatfejlesztési programokat kezdtek: 163 milliárd forintot szánnak a célra, amit uniós helyreállítási alapból terveznek utófinanszírozni. A kormány már előfinanszírozta a beruházásokat, úgyhogy haladnak előre.
MOST AZT TERVEZIK, HOGY NYÁRON BEKÉRIK A CÉGEKTŐL A HÁLÓZATI ADATOKAT, ÉS EZEKET ÖSSZESÍTVE AZ ENERGIAHIVATAL JAVASLATOT TESZ ARRA, HOGY AZ ÚJ FEJLESZTÉSEKET FIGYELEMBE VÉVE HOL LEHET FELFÜGGESZTENI AZ ÁTMENETI TILALMAT.
Az államtitkár szerint a meglévő erőművek és háztartási napelemek feltáplálhatnak a hálózatba, illetve azok is, akik tavaly október 31-ig beadták az igényüket. A korábbi felfüggesztés arra vonatkozott, akik október 31. utáni igénybejelentéssel szerettek volna háztartási napelemet telepíteni.
Steiner Attila azt mondta, meg kell vizsgálni minden helyszínt és hálózati adottságot. Ennek alapján ahol lehetséges lesz, a kormány felfüggeszti a betáplálási tilalmat. Fontos előírása az eljárásnak, hogy az elosztói hálózatokat kezelő cégeknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a jövőbeli szűkületeket is megszüntessék. Az energiahivatallal együtt monitorozni fogják, hogy ezeket az intézkedéseket megtették-e.
Steiner Attila hozzátette: az lenne a cél, hogy ennek eredményeként minél többen fel tudjanak majd a jövőben is csatlakozni a hálózatra – írja az Infostart.
Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.